Lúd, liba, ludak viselkedése, lúdtoll > Baromfi - wyw.hu

Egykorú források szerint a házi libák után már a 11. és 12. században egyházi tizedet kellett fizetni. Ekkor az ország minden területén elterjedt a parlagi változata, amelynek ősei valószínűleg Görögország felől érkeztek. Ebből az állományból alakultak ki a magyar lúd színváltozatai és tájfajtái. A Léva-vidéki lúd a kitűnő minőségű húsáról és májáról volt nevezetes, a makói a májméretéről. A 20. század elején a magyar parlagi lúd nemesítésére az emdeni fajtát hozták be az országba, s ez a két fajta vált uralkodóvá a későbbiekben. Végül a mai változat a parlagi fajta és a külföldi fajták keresztezéséből jött létre. A magyar lúdnak több különböző tulajdonságú változatát is ismerjük. Ilyenek például a sima tollú magyar lúd és fodros tollú magyar lúd. Valamikor nagyon kelendő volt a piacon a pecsenyeliba, sajnos azonban ez a hungarikum jelentőségét vesztette napjainkban.

Fehér tollazatú, középnagy testű. A rajnamenti gúnár kifejlett korban 5,5-6 kg, a tojó 5-5,5 kg testtömegű. A jó felépítésű szervezet jó állóképességet biztosít a számára. Széles, mély melle, jó testtömeggyarapodási mutatói nagyon jó húshasznosítású fajtává tették. Mind pecsenye, mind húsliba végterméke a piac igényeit kielégítő vágottárut biztosít. A rajnai lúdfajtával 8 hetes korra 3,8-4,2 kg élő testtömeg elérhető. 1 kg testtömeget 2,5-2,8 kg takarmányból állít elő. Jó legelő és takarmányhasznosító képességek jellemzik. Megfelelő szaporasága révén a termékelőállításhoz biztosítja a naposliba alapanyagot. Éves tojástermelése eredeti hazájában 50-60 db, megfelelő szelekció esetén ezt magyarországi tenyészetekben is eléri. A faj Németországban a rajnai tartományban alakult ki. Itt is lett törzskönyvezve. Ez a fajta nagyon természetszerű gondozást igényel. Fontos számára a megfelelő takarmányozás is. Szereti ha vízpart közelében helyezik el.

Tudni kell, hogy a jó minőségű kukorica a liba igazi hízlaló takarmánya. A nagy libamáj “titka” szintén foglalkoztatja a hízlalókat. Vannak, akik a rézgálicnak, a rézpénznek, az ivóvízbe tett agyagnak, a kukorica közé kevert lisztnek, lucernalisztnek zsírnak, csípős paprikának, cukornak, olajnak, kockára vágott burgonyának, és különböző antibiotikumoknak tulajdonítanak nagy jelentőséget.

A Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt. alapításának éve: 1992. november 11. Működési területe: Hortobágy, mint tájegység, a Hortobágyi Nemzeti Park területén belül. Ez alapvetően befolyásolja a gazdálkodás szerkezetének alakulását, és kiemeli a környezetvédelmi szempontoknak megfelelő termelési folyamatok alkalmazását.

A nagy lilik (Anser albifrons) a madarak osztályának a lúdalakúak (Anseriformes) rendjébe, ezen belül a récefélék (Anatidae) családjába tartozó faj.

Korábban önálló nembe sorolták, a Nesochen nembe, melyet egymaga alkotott. Ekkori tudományos neve Nesochen sandvicensis volt. Mára kiderült, hogy közeli rokona a Branta nembe sorolt, úgynevezett „tengeri ludaknak”, így ma már minden rendszer oda sorolja. A nēnē a faj polinéz eredetű neve, melyet az őslakóktól hangjának csengése után kapott.

A hólúd (Chen rossii) a madarak osztályának a lúdalakúak (Anseriformes) rendjébe, ezen belül a récefélék (Anatidae) családjába tartozó faj. Egyes szerzők az Anser nemhez sorolják Anser rossii néven.

Közép-Ázsiától kezdve keleten a felső Amurig, nyugaton Marokkóig terjed a hazája. Leggyakoribb Turkesztánban, Dél-Oroszországban, a Dobrudzsában és Bulgáriában. Vonulásán rendesen látogatja Görögországot, Dél-Olaszországot; rendes telelő Indiában és Észak-Afrikában. Nagyritkán Németország közepébe is elkerül. Későn indul útnak és korán tér vissza a steppékre, ahol a síkságtól a hegyek hóhatáráig mindenütt otthonos az álló- és folyóvizek mellett. Természetes vizeken nem túl gyakori. Előszeretettel tartózkodik dús-füvű réteken és vetéseken. Ha fogságba kerülnek, hamar megszelídülnek és könnyen szaporíthatók. A vörös ásólúd Magyarországon nagyon ritka. Fogságban a halak és rákok mellett a nyers húst is szívesen fogyasztja.

(állat, Anser alleifrons Bechst.), a ludak családjába tartozó madárfaj, melynek hazája észak és hazánkban csak nagy ritkán fordul meg télen.

Mivel a vetési és rövidcsőrű ludat nem minden ornithológus ismeri el külön fajnak, és azok kitömött állapotban is csak nehezen különböztethetők meg egymástól a csőr és láb színének elváltozása folytán, egyelőre még nem állapítható meg külön-külön e két faj hazája, még a vonulási út meghatározásából sem. Azt azonban határozottan állíthatjuk, hogy Németországban egyik faj sem fészkel, és hogy fészkelőterületük az Óvilág magasészaki részein keresendő. A vetési lúd elismert költőterületei: Izland, Lappföld, Észak-Oroszország, továbbá Európa és Ázsia tundrái. A rövidcsőrű lúdról tudjuk, hogy nyáron a Spitzbergákon él. Költözése alkalmával a vetési lúd minden ősszel és tavasszal keresztülvonul Közép-Európán, a rövidcsőrű lúd azonban itt sokkal ritkábban mutatkozik, ellenben Norvégiában, Nagy-Britanniában, Hollandiában, Belgiumban és Franciaországban rendszeresen megfigyelik, és elejtett példányok is akadnak évente.